Itt ülök negyed éjfélkor a gépnél. Privikre és emilekre válaszolok, írásban tanácsadok, küzdök a mardosó nassolási vágy ellen. Máskor az a taktikám, hogy elmegyek aludni. Most nem bírok, a jó értelemben.

Még mindig pörgök, találgatok, milyen lesz. Ugye, jó lesz! Ugye elég ügyes leszek helytállni az új szituban is? Ugye minden rendben lesz?! Ma volt ugyanis az a nap, amikor a Babba életének első nagy szakaszából megkezdtük repülőrajtunkat az újba(n). Múlt héten még a régi kis szobánkban fogadtam a családokat, ma pedig már az új teret igazgattam babbásra. Két lánykám társaságában takarítottam, pakoltam, agyaltam, szögeltem, puceváltam, porszívtam (volna ha bírta volna a gép a tempót, de nem, szóval hajnalban rongyolunk be befejezni ami félbemaradt), hajtogattam, rendeztem… a harmadik gyerekem.

A meglepően hamar kínálkozó lehetőségnek és a hivatali intézkedések gördülékenységének (hihi) köszönhetően szerencsére kaptam egy kis átmenetet, egy kis “beszoktatóidőt”. Az Univerzumnak hála már az új BabbaHázban, de még a régi munkarendben lesz egy kis időm átállni. Az is biztos pontot ad, hogy tudom, van egy nagyon jó kis összetartó társaság, akikre számíthatok, hogy kemény magként jelenlétükkel fognak támogatni a programokon. Ők azok, akik velem, velünk kóstoltak bele a hordozásba, és azóta is visszajárnak “babbázni”és a Marosban is tutira számíthatok rájuk.

Ójaj, közben eltelt háromnegyed óra, és én még mindig itt ülök. Olyan sok mindent tudnék még írni, hogy mi minden kérdés kavarog bennem és mennyi szép emlék jön elő ahogy végiggondolom ezt a költözéssel tarkított hétvégét, az elmúlt két évet a Kossuth Lajoson, és az előttem álló éveket az új BabbaHázban. Az biztos, hogy már alig várom az új cuccainkat, az új és visszatérő családokat, a programokat. Kiváncsisággal vegyes izgalommal állok elébe. (Juteszembe, ablakmosó cuccot vigyek be holnap. Ööö ma.)

Mennem kell most már aludni, de még olyan sok mindenért akartam ma hálát adni… Például…

férjemnek, aki teljes szívvel lélekkel, idejével, energiájával támogat a vállalkozóság minden kihívásában, és az ezzel járó ideglelésekben is kitart.

Családomnak, akik bár másképp alakult az életem mint gondoltuk annak idején, minden helyzetben mellettem maradtak.

Anikó barátnőmnek, akivel egyik kedvenc kávézónk teraszán üldögélve tervezgettem évekig “valami olyat” mint a Babba.

Szilvi, köszönöm, hogy a hivatali ügyintézés feladatát is magadhoz vetted, örök hála érte! És mindenért, ami nélkül a Babba nem tudna működni.

Pynky, köszönöm, hogy nevén tudom nevezni az Univerzumot, azt, amit addig legalább három szóval írtam körül Istennek, Sorsnak, Szerencsének…

Melusnak hálám amiért megtartotta azt a rendhagyó alapkurzust, ami során tanácsadó lehettem.

A Csimpajkónak és a csimpis lányoknak is puszi amiért létrehoztuk azt a klubot, ahol a pályafutásom indult.

Köszönöm minden anyának, apának, maminak és nagyapának és nagynéninek, szóval mindannyiótoknak, hogy eddig is bizalmat szavaztatok és ránk bíztátok az életetek egy (nem is mindig olyan) kis szeletét.

Hála és köszönet a BabBandának a feltöltődést adó bandázásokért! Viszlát a nyitóbulin!

Így a végére el is bőgtem magam. A jó értelemben.